A kiállításon jelenlévő művek alkotója Monostory Viktória, Zemplén fővárosának, Sátoraljaújhelynek a szülötte. Ebből a városból ered a szakrális művészetek iránti vonzalma. Tanulmányokat folytatott a nyíregyházi Főiskola biológia-kémia és olasz-rajz szakán, majd a pécsi Egyetem Művészeti Karán. 1991 óta Hajdúdorogon él és tanít az itteni Görög Katolikus Gimnáziumban. Művészi pályájában a püspöki székhely meghatározó jelentőségű volt, a keleti keresztény művészet, elsősorban az ikonfestészet iránti elkötelezettsége itt teljesedett ki. Munkái főképpen szűkebb pátriájában, számos görög katolikus templomot díszítenek, mint például Tégláson, Debrecenben, Kokadon, Fábiánházán, Nyíracsádon, Nagyecseden, Balkányban, Komlóskán, Ópályiban, Nyíregyházán.
Amint a jelen kiállítás is mutatja, a Művésznő többféle technikával készíti munkáit: ikonokat fest fára temperával, zománcikonokat éget, mozaikikonokat rak össze, dolgozik üveggel, de fest textilre is, sőt rézkarcot és freskót is készít.
Alkotásaiban a hagyomány dominanciája mellett a tradíció és – amennyiben az ortodox művészet vonatkozásában szabad ezt a fogalmat használni – az időszerűség, a modernség nyújtott egymásnak kezet.
Ez a kettősség hírt ad magáról az alkalmazott tematikában. A Művésznő elsősorban hagyományos ikonográfiai típusokat fest meg, mint például az itt is látható Fájdalmas Krisztus-alakot, Platytera Isten Anyját vagy Damaszkuszi Szent Jánost.
Ugyanakkor az ikonfestészetben korábban nem ábrázolt szenteket is megformáz, mint például Assisi Szent Ferencet vagy Szent Ritát. A nyugati egyház szentjei ők, ezért nem jelentek meg a keleti művészetben. A latin egyház szentjeinek ikonszerű megjelenítései, a nyugati művészetben ismert attribútumokkal – Ferenc galambbal, Rita korsóval – jóval túlmutatnak a művészet terréniumán. Alakjukban – és Monostory Viktória sok más nyugati szentjében a keleti és a nyugati keresztény egyházak közeledési vágya manifesztálódik.
Ez a gondolat különös hangsúlyt kap éppen a mi régiónkban, mely a keleti és a nyugati keresztény kultúrkör határmezsgyéjén fekszik és hangsúlyos ez a gondolat éppen a magyar görög katolikus közegben, mely hagyományai és juriszdikciós helyzete folytán mindkét kultúrkörhöz kötődik.
A tematikai „időszerűség” másik megnyilatkozása magyar szenteknek, Szent Istvánnak, Szent Lászlónak, Szent Margitnak és másoknak az ábrázolása. A jelen kiállításon ezt a csoportot Szent Piroska képviseli. Piroska – a név csak feltételes, hiszen valódi keresztnevét nem ismerjük – Szent László királyunk leányaként II. Joannész Komnénosz feleségeként bizánci császárnéként uralkodott és Hagia Eiréne néven az ortodox egyház tiszteli szentként. A magyarországi ikonfestészetben első megjelenítése Monostory Viktória nevéhez fűződik. A Festő Hagia Eiréne két korábbi középkori ábrázolásához képest új ikonográfiát is teremtett: megőrizve Piroska korábbi attribútumait, császárnéi öltözetét és jellegzetes hosszú hajfonatát, kezébe helyezte az általa és férje által alapított – híressé vált – konstantinápolyi Pantokratór-monostor főtemplomának a makettjét.
Szent Piroska és a többi magyar szent ikonszerű megjelenítéseinek is van a művészeten túlmutató olvasatuk. Bennük rejlik alkotójuknak, sőt az egész magyar keleti kereszténységnek az elkötelezettsége úgy nemzetük, mint a hitük iránt, finom jelzései ezek az alakok annak, hogy a magyarországi keleti keresztények keleti hitüket magyarként kívánják megélni.
A hagyomány és az „időszerűség” kézfogása más módon is tetten érhető Monostory Viktória munkáiban. A kiállításon is látható Isten Anyja-ábrázolások között föllelhető egy olyan Hodigitria-típusú ikon, amelynek előképéül a szülőváros, Sátoraljaújhely görög katolikus templomában álló ikonosztázion 1759-ből való barokkos díszítésű trónusikonja szolgált. A Művésznő más magyarországi előkép nyomán is dolgozott, többször megfestette például a híres csodatévő máriapócsi kegyképet.
A magyarországi görög katolikus előképek nyomán készített kortárs ikonokban a helyi hagyományok iránti kötődés rejlik és a magyar görög katolikus identitás manifesztálódik az ikonok magyar nyelvű feliratozásában is.
Mindezek a gondolatok jelen korunkban vetődtek föl. Monostory Viktória különös művészi intuícióval ráérzett ezekre és a maga módján, vagyis az ikonművészet eszközeivel meg is fogalmazta őket. Ebben rejlik a Művésznő alkotásainak fentebb említett „időszerűsége-korszerűsége”. Teszi mindezt oly módon, hogy a tradíciókhoz nagyon ragaszkodó keleti szellemnek megfelelően a hagyományok által kikövezett útról nem tér le.
Hölgyeim és Uraim!
Úgy tartjuk, hogy az ikonfestés „személytelen” műfaj. Az ikonfestők ugyanis nem tekintik sajátjuknak a létrehozott művet, ők csak eszköznek tartják magukat a felsőbb akarat szándékának a megvalósításában, melynek eredménye a mű. Az ikonfestők ezért nem is írják alá a munkáikat. Az alkotó a személyiségének a jegyeit azonban nem tudja nem rajta hagyni a művén. Természetesen Monostory Viktória kézjegyét is őrzik a munkái.
Ez a Monostory-féle személyiség-lenyomat már magában a tematikában is megnyilvánul. Az Ikonfestő, aki nő előszeretettel jelenít meg női szenteket, Katalint, Ritát, Piroskát és mindenek fölött a női szentek szentjét az Isten Anyját. Ezen a kiállításon a legnagyobb számú ikon az anyák anyáját, Máriát jeleníti meg a Gyermekével. A különböző ikonográfiai típusokban előlépő Szűz Máriák külsőleg eszményien szépek, fiatalságuk az örökkévalóságuk szimbóluma. Melegséget árasztó ragyogó szépségük belülről, lelki tisztaságukból fakad, a lélek fénye öleli körbe őket. Méltóságuk az isteni tervben való részvétel tudatából, annak alázattal történő elfogadásából ered. A lélek rezdüléseinek ezeken a műveken tapasztalható árnyalt, finom átadásához Monostory Viki igen érzékeny női ecsetjére volt szükség.
És egy stílusbéli sajátosságra, mely Monostory Viktória ikonjainak a jellemzője. Ez a sajátosság a fehér fényvonalkák egyéni alkalmazása. A fényvonalkákat használja modellálásra, máskor csak díszítésre. A fehér szín szimbolikus, a feltámadott lelket jelképezi. A Művésznő feltűnő fehér fényvonalkái utalnak tehát az üdvözült lélekre egyrészt, másrészt vibráló, kissé impresszionisztikus jellegükkel szentjeit földi ikonjaikon légiessé, tünékennyé teszik. A fehér fényvonalkák a két világhoz való különféle tartozás kifejeződései.
A két világhoz tartozás gondolata hangsúlyt kap a kiállítás tárgyainak másik jelentős számú darabból álló csoportján. Ez a csoport angyalokat ábrázol, fatáblán, zománcon, üvegen. Az angyalok hol teljes alakosan, máskor félalakosan jelennek meg, vagy éppen csak a dús hajkoronával ékes fejük tűnik föl a kompozícióban. A Művésznő előszeretettel jeleníti meg őket.
A Monostory-féle angyalok gracilisek, bájosak, kedvesek, az igaz lélek belső szépségét, az istenit sugározzák, és kivétel nélkül mindig mélyen alázattal hajtják meg a fejüket, az egész testüket.
Az angyal, a görög angelosz szóból származik, jelentése: küldött, Isten küldötte. Az angyal Istennek alárendelt szellemi lény, szolgáló lélek, azok szolgálatára van rendelve, akik majd öröklik az üdvösséget. Az angyal két világ között létezik.
A föntről kapott adottsággal a földiek szolgálatára lenni – ez a fajta attitűd jellemzi Monostory Viktória ikonművészetét, és képezi művészi hitvallásának alapját. Minden bizonnyal ez a fajta elkötelezettség is szükséges ahhoz, hogy föl tudja villantani a külsőt is széppé varázsoló tiszta lélek belső ragyogását, és meg tudja sejtetni az ezekkel a szereplőkkel benépesített örök értékű égi világot.
Alkotásaiban – a kiállítás címében megfogalmazottak szerint – az ég és a föld valóban összeér. Tisztelt Jelenlévők, kívánom Önöknek, hogy a művek szemlélésekor érezzék meg ezt az összetalálkozást!
Rendezvények 
